A könyvtár története

A NEMZETI ZENEDE KÖNYV‐ ÉS KOTTATÁRA (1836‐1875)
ZENE ÉS KÖNYVTÁR

Egy iskola történetét, ezen belül is a működését, nemcsak a levéltári, irattári dokumentumok, esetleg az évkönyvek segítségével követhetjük nyomon. Bőséges és igen tanulságos anyagot kínálhat ehhez a könyvtár múltjának tanulmányozása is, amely különösen érvényes a Nemzeti Zenede esetében. A 18. század és a 19. század első felének polgárosodó magyar társadalma egyre sűrűbben, meg-megújuló intenzitással jelzi saját magának, de a külföldnek is, hogy elindult a lelki, szellemi megújulás és felemelkedés útján. Sok félbe maradt kezdeményezés, vagy kudarccal végződött kísérlet, a kezdeményező egyedüli erejét, anyagi lehetőségeit meghaladó próbálkozás után a tapasztalatok mégis összegződtek, és a kitartó munka, összefogás eredményeképpen megszülettek azok az intézmények, amelyek arra voltak hivatottak, hogy a kultúra közvetítését és művelését elősegítsék. Az 1836-ban életre hívott Pestbudai Hangászegylet is több hasonló kezdeményezést követően jött létre. Az alapítók korábbi tapasztalatai és szándékaik komolysága is közre játszott abban, hogy vállalkozásuk az elődeikéhez képest életképesebbnek bizonyult. Az általuk néhány évvel később létrehozott iskola pedig annyira megerősödhetett, hogy átvehette és tovább vihette az alapítók elképzeléseit. Az előzményekről, a néhány hónapig, esetleg 1-2 évig működött egyletek életéről keveset tudunk, így arról is, mi lett azokkal a hangszerekkel és kottákkal, amelyeket összejöveteleik, hangversenyeik alkalmával használtak. Mai értelemben vett könyvtáruk, zenei gyűjteményük minden bizonnyal nem volt. A tagok saját kottát használtak – ez nagy valószínűséggel kézzel írott szólam volt –, vagy a közösen megszerzett, vásárolt, esetleg ajándékba kapott kottákat a társaság megszűnésekor szétosztották. Az ismert könyvtárak mind az aktív muzsikálás vagy a magasabb szintű zeneoktatás helyein jöttek létre és működtek. Ezek a gyűjtemények nagyságuk, szervezettségük, használatuk tekintetében különböznek egymástól, a bennük megtalálható művek szorosan az adott zenei tevékenységhez kapcsolódnak. Így a templomok kottatárai leginkább egyházi műveket őriznek, a főúri gyűjtemények általában világi művekkel a tulajdonos ízlését, áldozatkészségét jelzik. A 16. századtól kialakuló polgári, városi és magángyűjtemények, illetve néhány iskola zenei anyaga tágabb érdeklődést mutat. A használók köre eltérő, a zártabb főúri könyvtárakkal szemben az iskolai gyűjteményeket többen használhatták, annak ellenére, hogy általában a diákok számára ez szűk korlátok közt volt lehetséges. A könyv- és zenemű kereskedők által felismert igény a művek kölcsönzésére azt az űrt próbálta kitölteni, amelyet a könyvtárak és különösen a nyilvános használatú, kölcsönzést is biztosító gyűjtemények kis száma eredményezett. Az előző korszakok főúri vagy egyházi könyvtáraival szemben – a kisebb-nagyobb és egyre növekvő számú magánkönyvtárakat kivéve –, ezeket az új típusú gyűjteményeket az állam, egy intézmény vagy testület, egyesület tartotta fenn. Az általában mindig szűkös és a legtöbb esetben még a század második felében is bizonytalan vásárlási keretek miatt a könyvtárak gyarapodásában nagy szerepet kapott az ajándékozás, illetve különböző, a vásárláshoz segítséget nyújtó alapítványok felajánlása. Egy-egy tudós, főúr vagy más magánszemély ajándéka, hagyatéka nagyban hozzájárult a különböző gyűjtemények, szakkönyvtárak állományának bővüléséhez és növekedéséhez.

A HANGÁSZEGYLET KÖNYVTÁRÁTÓL A HANGÁSZEGYLETI ZENEDE KÖNYVTÁRÁIG

„…a pestbudai hangászegyesület czélja abban áll, hogy a zenészetnek valódi ismeretét s tökélyes gyakorlatát legjobb módon előmozdítsa, s így a hang-művészet tisztább örömei és társalgás iránti érzelem fensőbb kifejlését s képződését terjessze.” Az alapszabályokban megfogalmazott célok megvalósítása érdekében a hangverseny-rendezés, zeneiskola alapítása, általánosságban a zenei élet fellendítése és a zenei ízlés formálása mellett az alapítók fontosnak tartották „egy, jövendőben nyilvános használatra szolgálandó hangászati könyvtár” felállítását is. Érdemes mindkét momentumra odafigyelnünk: megalapítanak egy olyan könyvtárat, amelyben kottákat helyeznek el, és amelyet – majd ha a feltételek megengedik – a szélesebb közönség is használhat. A tanácsi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a hangversenyeken elhangzott művek kottáinak egy része az egylet tulajdonában volt. A kölcsönzők között találunk intézményeket, mint a pesti Német Színház és az Evangélikus Kollégium, illetve magánszemélyeket, többek között Cibulka Alajos, a pesti belvárosi templom regens chorija és Nötzl úr, a Budai Színház direktora. 1838-ban Dolezsalek Antalt, mint megválasztott „Orchester Inspector”-t kinevezték „levéltárnok”-nak is, „a titoknok [Mátray] által rendbe hozatott hangművek és irományok” kezelésére. A gyűjtemény sorsáról azonban más módon is igyekeztek előre gondolkodni: ismerve elődeik rövid életű működését, azzal a lehetőséggel is számoltak, ha az egylet megszűnne. A vagyon szétszóródásának megelőzése érdekében elhatározták, hogy az irodalmi és zeneműveket, „amennyiben erre alkalmasak, a nemzeti muzeumnak” adják át. A könyvtár gyűjteményét Perlasca Domokos alapozta meg az 1837. novemberében felajánlott, és 1838. márciusában átadott, 48 darabból álló kottacsomaggal („ein Paquet Musicalien”). Számottevő gyarapodást eredményezett 1838-ban az egylet tagjai között elindított aláírási ív, amely a könyvtár megnyitásához szükséges kották és pénz felajánlását szorgalmazta. Ezen az íven az adományozók között újból olvashatjuk Perlasca nevét 40 művel, s feliratkozott Mátray Gábor is, aki oratórium-szövegeket és zenei könyveket ajándékozott. Legtöbben pénzadománnyal járultak hozzá a könyvtár létesítéséhez, a legnagyobb összeget, 100 forintot Festetics Leó gróf ajánlotta fel. Haslinger bécsi zeneműkiadó, akit tiszteletbeli tagnak választottak meg, a legújabban megjelent kiadványaiból küldött kettőt, igen nagyvonalúan: a szimfónia vonós szólamaiból hangszerenként 7-7 példányt kaptak, ami azt jelentette, hogy ezekből nem kellett másolatot íratni. 1840. márciusában megnyitották az Énekiskolát: a Hangászegyesületnek immár két működő intézménye volt. Az alapítók szándéka szerint az iskola az egyesület felügyelete és vezetése alatt működött, de anyagilag és a tanítás tartalmát illetően független volt. A működéshez szükséges alapvető beszerzéseken és a hangszervásárlásokon túl általában kották megvételére jutott a legkevesebb pénz. A kották címlapján olvasható bejegyzések szerint az adott kotta „A nyilv.[ános] énekiskola tulajdona” vagy „A pestbudai hangászegyleti énekiskola tulajdona” vagy „Az énekiskola tulajdona”, amelyből arra következtethetünk, hogy ezeket a műveket minden bizonnyal az első évtizedben szerezte meg az iskola, hiszen ebben az időszakban használta így a nevét az intézmény. Ezzel a tulajdoni bejegyzéssel azonban nemcsak a vásárlással megszerzett darabokat látták el, mert a biztosan ajándékba kapott műveken is találunk ilyeneket. A pénzadományok mellett az intézmény életében és örökségében az egyik legjelentősebb szerepet a kotta- és könyvajándékok játszották. Mindenki, aki a kezdetektől fogva alapítványt tett vagy részvényes lett, a jövőben bízott. Azt remélte, hogy az iskola a későbbiekben kiteljesedik, és egyre szélesebb körben oktatja majd a tanulni vágyókat. Minden bizonnyal erre gondoltak azok, akik már az első évektől ajándékoztak kottákat az iskolának, és ezzel az egyleti könyvtár mellett egy újabb gyűjteményt alapoztak meg. Az első év adományainak egy része két „bécsi műárus”-tól, az ekkor már jelentős kiadói múlttal és hírnévvel rendelkező Artaria, illetve Mechetti cégtől érkezett. Ajándékozók – a teljesség igénye nélkül: Dolezsalek Antal, Mátray Gábor. Schodelné Klein Róza kottáinak a könyvtár számára történt megvásárlása a későbbi években történik. Összefoglalva az eddigieket megállapíthatjuk, hogy az 1840 és 1850 közti évtizedben az újonnan megalakult énekiskola az ajándékozások és vásárlások révén jelentős számú – becsléseink szerint mintegy 500-550 – kotta birtokába jutott, melyből az ajándékozott művek száma kb. 420 volt. A kották beszerzését és az adminisztrációs munkákat Mátray Gábor igazgató végezte. Az összegyűlt és folyton gyarapodó művek szervezett könyvtári gyűjteménnyé válása azonban a későbbi évtizedekben valósult meg: ebben az időben még nem készült semmilyen nyilvántartás az egyes darabokról, csak a már említett tulajdoni bejegyzés került rá a kották egy részére, illetve egy kézzel írott folyamatos számmal látták el a füzeteket. Kizárólag a tanárok használhatták ezeket a kottákat, a növendékek nem, legfeljebb az órákon a tanárok felügyeletével. Az egyleti könyvtár külön “működött”, hiszen elsősorban a hangversenyekhez szükséges kottákat itt gyűjtötték. Az egyre szélesebb ismertsége eredményeképp gyakoribbá váltak a kölcsönzések, amelyek azonban a pontatlan nyilvántartás miatt néha követhetetlenné váltak, és így nehézkes volt a művek visszaszerzése. Ezért 1843-ban, amikor Treichlinger zenekari igazgatóként és könyvtárosként újból jelenti, hogy nehéz visszakapni a kiadott és a kikölcsönzött, vagyis a hangászegyleti tagok, illetve külsősök által elvitt anyagot, az igazgatótanács szigorú rendeletet hoz: elismervény nélkül senki sem kaphat kottát. A kölcsönzéseket később korlátozták: a vidéki kéréseket a jövőben nem teljesítik, mert – elsősorban a sok szólamkottából álló vokális anyagok esetében – ez „mindég az egyesület világos kárára lévén, […] a’ művek a’ tapasztalás szerint mindég elhasznált és hiányos állapotban kerülnek vissza”. A hangászegyleti könyvtár 1850-ig mintegy 400 művet tartalmazott, amelyek döntő többsége ajándékozás révén került a gyűjteménybe. Az 1851-ben végrehajtott szervezeti változások következtében a két, addig elkülönülten kezelt gyűjtemény további története szorosan összekapcsolódik egymással. Az 1851 januárjában megszületett döntés, mely szerint az iskolai és az egyesületi pénztárt egyesítették, nem csupán közös gazdálkodást eredményezett, hanem az új név – Zenede – használata jelezte, hogy szervezetileg is egységessé vált az eddig különálló két rész. Kubinyi Ágoston, akit 1851-ben választottak meg igazgatótanácsi tagnak, aki tapasztalt múzeumigazgatóként javasolta, hogy minden kottát egységesen lássanak el bélyegzővel a gyűjteményhez tartozás jelzésére. Minden bizonnyal ekkor készíttette a „Zenede tulajdona Pesten” feliratú körbélyegzőt, közepén lírával, melynek egyik oldalán babérkoszorú függ, a másik oldalát pedig stilizált leveles ág díszíti. Az 1851-től 1875-ig terjedő időszakban az állomány a már említett körülbelül 1000 műről mintegy 5500-6000-re nőtt, amelynek – a rendelkezésünkre álló adatok szerint – a kétharmada ajándékként került a könyvtárba. A Zenedéhez közelállók – tanárok, növendékek, tanácstagok, részvényesek – szűkebb köre a könyvtárnak szánt adományokkal a kezdetektől fogva elsősorban az iskola fennmaradását, működésének folyamatosságát segítette elő. Az 1850-es évektől azonban, ahogy mind szélesebb körben vált ismertebbé a hangversenyek mellett mindaz, ami az iskola falain belül történt, nagyobb lett a bizalom és az érdeklődés. Társintézmények tanárai, muzsikusok, amatőr zenészek, „pesti zenészek” hozták ajándékba pedagógiai, módszertani munkáikat és saját műveiket. Talán az utókorra is gondoltak: egy több mint tíz éve működő intézményben minden bizonnyal jó helyen lesz megjelent vagy kéziratos munkájuk. Előfordult, hogy több példányban is behoztak egy-egy művet, hogy a növendékek ajándékba megkaphassák, illetve, hogy minél többen használhassák. Az adományozók között, akik „számos művet szíveskedtek a zenede számára beküldeni”, a kor két jeles zeneműkiadóját is megtaláljuk. Treichlinger Józsefet már említettük, ő 1844-ben még zenemű kereskedőként jelentős ajándékkal járult hozzá a gyűjtemény megalapozásához. 1851-től – a választmányi ülésen bemutatott alapítványi levél szerint – „kötelezé magát, hogy a saját kereskedésében megjelenendő zeneművek mindenikének egy példányát a’ zenedének szentelendi”. Ezt az ígéretét többször megerősítette és a mintegy 20 éves kiadói működése alatt kiadott művek egy példányát, szinte kivétel nélkül, átadta a könyvtárnak. Hasonlóképpen ajánlotta fel és küldte el kiadványait az 1850- ben alapított Rózsavölgyi és Társa cég. Az első néhány évben szinte teljes körűen kapta meg az iskola a kiadványokat, később válogatva, de az 1950-es államosításig rendszeresen érkeztek a kiadói csomagok. 1852-től 1898-ig minden évben, a császári udvar jóvoltából a Zenede megkapta a Bach-társaság által megjelentetett Bach-összkiadás köteteit. Az értesítés szerint az udvar 5 példányra fizetett elő, ebből kapott egyet a Zenede. A jelentős ajándékok mellett a könyvtár kisebb arányban vásárlások útján is gyarapodott, bár ezekről az alkalmakról kevés adat áll rendelkezésünkre. A Hangászegylet és később a Zenede működése kezdetétől szinte kizárólag csak a magánadományokra számíthatott. A rendszeres és biztos állami támogatás, különböző okokra hivatkozva legtöbbször elmaradt, bár voltak olyan évek, amikor államsegély címen a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vagy a főváros egy-egy meghatározott összeget juttatott az intézetnek. Az újonnan vásárolt kottákat először a Zenede használta. A kölcsönzés egészen 1866- ig ingyenes volt, ekkor azonban bevezették a díjfizetést, és nyilvánossá tették a könyvtárat. Az 1865. november 7-i választmányi ülésen határoztak arról, hogy „a kölcsön mindenkor díjfizetés mellett történjék, és pedig a zenemű belbecse szerint, és így a kiadmányozásért járó 30 ft mellett a belbecsnek 10 százalékában, a legmagasabb díj azonban 10ft-ban állapíthatnék meg; és a fizetés mindenkor előleges legyen”. A díjfizetés bevezetése – a „hasznosság” mellett – a kották rongálódása miatt is indokolt volt. Említettük már, hogy a bélyegző alkalmazását Kubinyi Ágoston javaslatára kezdték el. Az egységességet a használat módjával is kifejezték: az első, mintegy 5000 kottán fekete tintával a címlap alsó harmadában és az utolsó kottaoldal hátlapján szerepelt a tulajdonjelölés, amely később kék színű tintával a címlap felső harmadára került. A számokat a lap tetejére írták, kezdetben tollal, később hatalmas számbélyegzőket használtak. A nyilvántartás egyik alapeszközének számító leltárkönyv rendszeres vezetése ebben az időszakban indult, az évkönyvek tanúsága szerint Engeszer Mátyás 1853-ban „az intézeti könyvtár lajstromkönyvével” járult hozzá a könyvtár gyarapításához. Az 1853. év szeptemberi ülésén választották meg hangműtárnoknak – az előterjesztésben „fizetés mellett”. A teendőket hat pontban foglalták össze. A 6. pont a zeneműtárnok fizetéséről rendelkezik, bár tudjuk, hogy Engeszer és később utódai is nagyrészt fizetés nélkül vállalták ezt a munkát. Énektanárként is tanított, 1885-ben meghalt.

A NEMZETI ZENEDE GYŰJTEMÉNYÉTŐL A BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM KÖNYVTÁRÁIG

Tekintsük át még egyszer a nagy múltú zenei oktatási intézmény létrejöttének, előtörténetének rövid, kronologikus történetét. 1867-ben már Nemzeti Zenedének nevezték. A legrangosabb magyar zeneoktatási intézmény 1920-27 között állami kezelésbe került, majd az Egyesület újjáalakított szervezeti formában folytatta működését. A zenei tanulmányok mellett a közismereti oktatás Kresz Géza igazgató kezdeményezésére 1942-től gimnáziumi keretben folytatódott. A zeneoktatás reformja az intézményt sem kerülte el. 1945-ben a Nemzeti Zenede jeles képviselői: Major Ervin, Márkus Ernő, Lajtha László azzal a kéréssel fordultak a főváros polgármesteréhez, hogy a Nemzeti Zenede és a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola egyesülhessen, az intézet a Nemzeti Zenede nevet tovább viselhesse. A kérés ebben a formában nem valósult meg. A Vallás és közoktatásügyi miniszter egyik 1947-ben kelt rendelete (250/1947) szabályozza az állami zenekonzervatórium célját: “a zenei életpályára készülők legmagasabb fokú zenei tanulmányokra történő előkészítése,  a nem hivatásos zenészek legmagasabb fokú zeneművészeti tájékoztató képzése.”  Az iskola 1948-tól Konzervatóriumként működött. 1949-ben történt meg a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola államosítása. A polgármestertől követelték, hogy a Nagymező utca 1. sz. alatt lévő épületet adja át az Állami Zenekonzervatórium néven működő zeneoktatási intézmény számára. 1949-ben minisztériumi utasítás történt arra vonatkozóan is, hogy a Nagymező utcai épületben a budapesti Állami Zenekonzervatórium II. emeletét a Zenei Gimnázium foglalja el. Ezzel egyidejűleg a Zenekonzervatórium a Semmelweis utca 12-be költözött át (ma a LFZE egyik épülete). A Gimnázium gazdasági nyilvántartásaiban először kerül említésre az értékes, gazdag könyvtár, amelynek leltározását azonnali hatállyal elrendelték. 1954-ben ismételt átszervezések következtében az összevont zeneművészeti szakiskola igazgatójává Sándor Frigyest nevezték ki. Az „Erkel Ferenc” Zeneművészeti Szakiskola önállósága megszűnt, valamennyi anyagát, beleértve az irattárat, régi dokumentumokat, és a könyvtár teljes anyagát a „Bartók Béla” Zeneművészeti Szakiskola igazgatójának átadták. A vagyontárgyak, készletek, könyv- és zeneműtári kottaállomány így a Bartók Szakiskolába kerültek. Az 1952-53-as években a Statisztikai Hivatal megkezdte a könyvtárak felmérését, adatainak közreadását, így került sor 1953-ban a szakkönyvtárak (közöttük a zenei könyvtárak) adat-összeírására is. Az 1952-ben alakult Könyvtárellátó több száz intézmény könyvtárával, így a Bartók Könyvtárral is szerződéses viszonyba lépett. Ennek előnye az volt, hogy ugyan meghatározott összeget kellett a Könyvtárellátónál elkölteni, de ezen felül ingyenesen szállított, és a szerződő felet előnyben részesítette. A kötelespéldány-rendelet (1945-) nagymértékben gyarapította a Bartók Könyvtár állományát, hiszen a nyomdák a nagy elosztó központnak (OSZK) küldték meg az összes megjelent anyagot, amelyből duplumokat meghatározott sorrendben és szakterület szerint ingyenesen bocsátották a szakkönyvtárak rendelkezésére. A vizsgált korszak beszerzési dátumai (1951-2006) között a legtermékenyebb időszak az 1950-es, 60-as évekre esik. A beszerzés forrásai: 1. ajándék, 2. hagyatékok, 3.  könyvtárellátó, 4.  köteles példány, 5.  zeneműbolt (Rózsavölgyi, Erkel) ajándéka, 6.  antikváriumi vásárlás, 7.  szakképzési támogatási alap.

1965-ben Fasang Árpád igazgatása alatt Gonda János vezetésével jazz-tanszak létesült a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. A magyar zeneoktatásban először kapott helyet a jazz, mint önálló műfaj, újfajta pedagógiai mentalitást igényelve. Természetesen a követelményekhez a könyvtár is alkalmazkodott, mivel hét szakon kezdődött meg a képzés. A könyvtár több példányban szerezte be a „Modern Jazz” lemezsorozatot, a témával foglalkozó tanulmányokat, cikkeket, Pernye András 1964-ben megjelent, immár klasszikusnak számító”A jazz” c. könyvét, illetve Gonda János ”Jazz-Történet-Elmélet- Gyakorlat” c. szakkönyvét/1965). A könyvtár történetének ismertetésénél nem tekinthetünk el a gyarapítást elősegítő ajándékozóktól, a hagyatékozóktól. A magánkönyvtárak jelentős anyaga a hagyatékok közül is kiemelkedő a Hammerschlag János, valamint Kerntler Jenő hagyatéka. A valódi értéket itt nemcsak a jelentős részt képező muzeális ritkaságok jelentették, hanem a zenei ismeretek tökéletesen és tematikusan összegyűjtött irodalma is. Hammerschlag János az előadó praxis mibenlétével foglalkozott. Tekintélyes könyvtára felöleli a régi zene stílustörténetét. Orgona- és zongoradarabjai jelentősek. Elméleti kiadványai igazi kuriózumok: ”Régi billentős zene”, ”A régi zene új előadói praxisai”, „A zenei ornamensek világából”. Teljes könyv- és kottaállománya mintegy háromnegyed részét (ex librisekkel, saját kezű bejegyzésekkel, ajánlásokkal) a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolára hagyta, ma „Hammerschlag hagyaték” néven a muzeális gyűjtemény része. Kerntler Jenő hagyatékának legjelentősebb példányai dedikációval, vonás-nemekkel, bejegyzésekkel, kézjegyével, ex librissel ellátott kották. 1975-től fontos változás volt a könyvtár életében, annak  nyitottá tétele,  a betűrendes katalógus szakszerű kiegészítése, bővítése mellett  a szakkatalógus az ETO (vagyis az általánosan elfogadott nemzetközi, tárgy szerinti osztályozási rendszer) alapján történő feltárása,  a kottáknak az u.n. szabadpolcos válogatási rendben való elhelyezésével. A nyolcvanas évektől a nagyszámú információ feldolgozásában fontos szerepe lett a számítógépes adatbázis létesítésének. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium könyvtárának feladatai: a)  az iskola oktató-nevelő munkájához szükséges kotta, hangzóanyag, könyv, információs anyag biztosítása, b)  a hallgatók zenei nevelésének, tájékozódásának elősegítése, c) tanárok szakirodalmi igényeinek kielégítése. Mivel az audiovizuális eszközök szerepe megnőtt az oktatásban is, helyi fonotéka létrehozásával ehhez is alkalmazkodott a könyvtár. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium könyvtárának funkciója: 1.  a kotta, könyv, hangzóanyag tematikus, példányszámban megfelelő mennyiségének gyarapítása, amely hivatott a tanárok, hallgatók, kutatók munkájának segítésére; 2.  a jelenlegi tanszakoknak megfelelő betűrendes- és szakkatalógus a könyvtári szabványok és az intézmény igényei szerinti összeállítása, bővítése, újabban számítógépre vitele. A szakkatalógus beosztása: hangszeres kották: szerzői gyűjtemények, sorozatok, összkiadások, facsimilék,  szolfézs, zeneelmélet, népzene nyomtatott kottái,  partitúrák, zongorakivonatok  kamrazenei és zenekari anyagok,  zeneirodalmi és zenetörténeti könyvek,  szótárak, lexikonok,  műjegyzékek,  archivált dokumentumok,  bakelit, CD és DVD lemezek, video- és hangkazetták.

A Semmelweis u.21. szám alatti műemléképület I. emeletén működött a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Könyvtára. A leromlott épület lebontásra ítéltetett, így a nagy múltú könyvtár hontalanná vált. Az alapvető oktatási anyagok egy része a Nagymező utcai iskola II. emeletén került elhelyezésre. A BMC (Budapest Music Center) kebelén belül Információs Központ és Könyvtár partnerként átvette az anyag egy részét. Az állomány gyarapodásához hozzájárult, hogy 2004-től rendelet szabályozza azon tankönyveket, melyeket a közismereti tanórákon használnak. Újdonság az idegen nyelvű, főleg angol irodalom a polcokon. A dokumentumok keresését segíti a tartalom rövid, szimbolikus jelzet feltüntetése a témakártyákon (custos). A kottáknál a hangszer, a könyveknél a betűrend az elsődleges vezérelv. A tervszerű fejlesztés velejárója a tervszerű apasztás. Több lépcsőben történik. A közismereti tanárok munkaközösség vezetővel összehangolva az avult tartalmú könyvek szelektálásra kerülnek. A fennmaradt könyvek közül a duplum példányok indokolt esetben maradnak állományban. A lekerült dokumentumok az Országos Széchényi Könyvtár fölöspéldány szolgáltatásán keresztül jutnak el más könyvtárakba. Szintén e lehetőséggel élve a gyűjteményből hiányzó, ám az OSZK szolgáltatásában felajánlott ajándékkönyvek kerülnek az állományba. A minisztérium által életre hívott ODR (Országos Dokumentációs Rendszer) megváltoztatta a könyvtárközi kölcsönzés módját. Könyvtárunk 2009-ben tagja lett a rendszernek, mint kölcsönző könyvtár: az ország bármely könyvtárából a befelé kölcsönzés megoldható, a kifelé kölcsönadás nem, mivel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium könyvtára nem nyilvános könyvtár. Növendékeink a zene tanulása mellett hangzó, művészi produktumokat is létrehoznak. A koncerteken, rendezvényeken készült felvételek archiválása a könyvtár részfeladata. A kölcsönzés biztosítása érdekében duplum példányok készülnek. A XXI. század információs társadalmában a közoktatási intézményben tanítók és tanulók kapcsolatának is egyik leggyorsabb lehetősége az Internet. Ezt felismerve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium honlapján a könyvtár is elérhető. Az iskola eseményei, rendezvényei mellett a digitális katalógusban történő böngészésre nyílik lehetőség a http://www.konzi.hu/hu/konyvtar_katalogus.php címen, mely a Szikla Integrált Könyvtári Rendszer használatával támogatott. Napjainkban a gyarapítás lehetősége az ajándékokra szorítkozik. Ezek közül az adományok közül kiemelkedik az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára fölöspéldányából érkezett Bátori Mária partitúra, amely része az Erkel Összkiadásnak. A közép- és felsőszintű zenét oktató intézmények könyvtárai közötti átjárás lehetőségére törekedni kell. Természetesen az ehhez vezető úton a kölcsönzési morál javítása szükséges. A Nemzeti Zenede gyűjteménye kortörténeti dokumentumok tárháza. Jelenleg több mint 30 ezer dokumentum található. A muzeális értékek megőrzése, az állomány védelme és karbantartása mindennapi feladat.

A NEMZETI ZENEDE KÖNYVTÁROSAI

Mátray Gábor 1840-1853. Igazgató. Engeszer Mátyás 1853-1885. Énektanár.
Trautsch Károly 1885-1910. 1859-től nagybőgőt tanított, 1910-ben halt meg.
Vierich Bernát 1910-1919. 1888. októberétől trombitát is tanított.
Kaszás Gyula 1920-1921. Titkár.
Molnár Imre dr. 1922-1930. Okleveles középiskolai tanár, aki poétikát, éneket is tanított.
Major Ervin 1930-1944. Zenetörténet tanár, segéd-könyvtáros Molnár Imre mellett, később könyvtárvezető.
Heszke Béla 1946-1949. Tanár, esztéta, színháztörténész, műfordító.
Irsai Vera 1950-1952. Zenepedagógus, szakfelügyelő, szolfézs kiadványok szerkesztője.
Szelényi István 1952-1957. Zeneszerző, zongoraművész, zenetörténész.
Pethes Iván 1957-1970. Zeneíró, tánctörténész, könyvtártudományi kutató.
Mona Ilona 1965-1995. Népzene-, könyvtártudományi kutató.
Retkesné Szilvássy Ildikó 1975-1994. Könyvtáros, a Magyar Rádió archívumának vezetője.
Hodozsó Gyula 1985-2006. Könyvtáros, a fonotéka létrehozója.
Nagy Lajosné Enikő 1986 és 1992. Könyvtáros.
Vida Eszter 2006-2008. Könyvtáros az Állami Gorkij Könyvtár Zeneműtárában, a Magyar Zenei Tanács munkatársa.
Darvassi Andrea 2009-től.*
*1991-ben zongora-szolfézs tanárként kitüntetéses diplomát szerzett a Győri Zeneművészeti Főiskolán. Posztgraduális képzésen könyvtár-informatika diplomát vehetett át a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanárképző Tagozatán 2002-ben. Első munkahelyén 1991- 2008 között zongora-szolfézs tanárként, emellett könyvtárosként dolgozott a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. 2009-ben lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziuma könyvtárosa.