Szép csendben

2019. november 13. 

 

Holnap mutatják be a mozikban Nagy Zoltán nagyjátékfilmjét, amelynek Szép csendben lett a címe. Az ünnepélyes díszbemutatóra iskolánk kamarazenekara is meghívást kapott, és két olyan tételt játszhattak el, amely a film hanganyagában is szerepel. Dobszay-Meskó Ilona tanárnő vezetésével az Uránia mozi nagytermében lépett föl az együttes, majd a film vetítésével folytatódott a program. A felkérés apropóját az adta, hogy a forgatás egy része a Nagymező utcai épületünkben zajlott, illetve a zenekari tagokat diákjaink személyesítették meg.