Bach: János-passió

2026. április 2. 19.30-22.00

Nagyterem

Bach: János-passió

Az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus koncertje

J. S. Bach: János-passió, BWV 245

Orfeo Zenekar, Purcell Kórus
Vezényel: Vashegyi György

Ha azt mondjuk, concerto, eszünkbe juthat Vivaldi, Händel, Mozart, Beethoven és sokan mások. Ha azt mondjuk, szimfónia, kézenfekvő a bécsi klasszikusokra gondolni. De ha azt mondjuk, passió, akkor mindenkinek Bach jut eszébe először, majd utána János és Máté, hiszen Bach e két evangélista szövegére írt szenvedéstörténete maradt fenn. Pedig passiót írtak Bach előtt és Bach után is, mégis, ez a két mű máig homályban tartja a testvéreit. Nem véletlenül, hiszen a két alkotás még Bach számára is kiemelkedő jelentőséggel bírt. A János evangéliumára írt kompozícióval pályázott Lipcsébe – ez volt az első passiója, amit ott előadtak, élete során még többször műsorra tűzte, és több helyen változtatott rajta –, a Máté-passiót pedig élete végén külön letisztázta, mintegy díszköntösbe öltöztette az utókor számára. A műben az evangélista recitált szövegei szerves egységet alkotnak az áriákkal és kórustételekkel, azok sokszor szünet nélkül követik egymást, míg a korálok érzékeny párbeszédet folytatnak nemcsak egymással és Bach korával, de időnként a Máté-passióval is. Sokan megjegyzik, hogy Bach zenéje már-már színpadi dramaturgiát kölcsönöz a bibliai történéseknek. Nem véletlen, hogy Bach passiói átélhető közelségbe hozzák mindenkinek a megváltás történetét, vallási és felekezeti meggyőződéstől függetlenül.

Rendező:

Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.

Jegyár:

4 900, 7 400, 9 900 Ft

Hasonló események: