Versenyek

VII. Országos Zeneszerzés-verseny

A művészeti szakképzést folytató szakközépiskolák, szakgimnáziumok számára kiírt

VII. ORSZÁGOS ZENESZERZÉS-VERSENY
Bartók Béla emlékére
 
időpontja: 2017. március 24.
 

A verseny pontos kiírása:

 

Nevezési határidő: 2017. február 3.

A nevezési lap INNEN letölthető.

 

Bővebb információ kérhető a 06-1-321-7514 telefonszámon, illetve a Dr. Papp Edit szakmai igazgatóhelyettestől.

 

 

Befejeződött a VII. Országos Zeneszerzés Verseny elődöntője. A pályamunkák értékelése megtörtént.

A döntőbe jutott pályaművek

A versenybizottság döntése alapján  19  pályamű/versenyző vehet részt az országos (19 döntős) döntőn.

A döntőbe jutott pályaművek nevezését ismét meg kell erősíteni a bbzsz@lisztakademia.hu email címre küldött értesítéssel. Határidő: 2017. március 16.

A pályaművek bemutatása 2017. március 24-én.

A művek élő előadásban, sorsolás alapján kialakított sorrendben hangzanak el.

A verseny helyszíne: a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium Ferencsik János terme, az orgonás művek előadásánál a Gergely Ferenc Orgonaterme.

A pályamű koncertszerű előadásáról a nevező iskola gondoskodik.

Értékelés: A versenybizottság elnöke és tagjai egymástól függetlenül, egyénileg értékelik (az értékelőlapon meghatározott szempontok alapján) a versenyzők teljesítményét. Egy-egy versenyző végső pontszáma a versenybizottság által adott pontok összege.

A verseny díjai: A versenybizottság kategóriánként I., II., III. helyezést és különdíjakat adhat ki.

 

 

Kedves Versenyző Zeneszerző Diákok!

 

A Bartók Béla emlékére megrendezésre kerülő VII. Országos Zeneszerzés-verseny ideje elérkezett.

A pályaművet benyújtók számára regisztráció 9:00 órától lesz a Titkárságon.

A verseny 10:00 órakor kezdődik a Ferencsik teremben.

Eredményhirdetés, díjátadás előreláthatólag 14:00 órakor lesz.

 

Szeretettel várunk minden kedves diákot, előadót, kollégát, kísérőt!

Mindenkinek szép élményeket, emlékezetes és kellemes versenynapot kívánunk!

Eredmények

 


VI. Országos Brácsa- és Nagybőgőverseny


 

A művészeti szakképzést folytató szakközépiskolák, szakgimnáziumok számára kiírt
                            
                            VI. ORSZÁGOS BRÁCSA- ÉS NAGYBŐGŐVERSENY
                                      Lukács Pál és Montag Lajos emlékére
                                            időpontja: 2017. március 2 - 4.

 

A verseny pontos kiírása:
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/tanulmanyi_versenyek/muveszeti_versenyek/2016_2017vk/vi_orszagos_bracsa_es_nagybogoverseny.pdf

VI. Országos Brácsaverseny Lukács Pál emlékére nevezési lapja INNEN tölthető le.

VI. Országos Nagybőgőverseny Montag Lajos emlékére nevezési lapja INNEN tölthető le.

 

                                          Nevezési határidő: 2017. február 1.

A nevezési lap eküldhető
postán:    
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium
1065 Budapest, Nagymező u.1.

e-mailben:
bbzsz@lisztakademia.hu

Az országos verseny tervezett időbeosztása INNEN letölthető:

Bővebb információ kérhető a 06-1-321-7514 számon, illetve a Dr. Papp Edit igazgatóhelyettestől.