A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.
- Solti György

Hangszerkészítő és -javító képzés

A hangszerészképzésről

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tulajdonában álló hangszerpark megőrzésének, illetve bővítésének gondolata hívta életre 1991-ben a Hangszerészképző Szakközépiskolát. 2014. szeptember 1-én az intézményt összevonták a Bartók Konzervatóriummal, melynek neve ekkor módosult Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Szakközépiskolára, majd 2016-ban Szakgimnáziumra.

Egy-egy hangszer karbantartása, javítása, esetenként felújítása igen precíz, pontos, felelősségteljes, már-már művészi munkát igényel. Az egyes szakmákhoz megszerezhető tudást neves hangszerészmesterek és elméletoktatók biztosítják: minden hónapban heti 3 hét gyakorlati műhelymunkával telik, a 4. héten pedig az elméletórák adják meg a kiegészítő tudást. Az elméletoktatók,  az oktatott tárgyak és a mesterek listája lentebb található.

Képzésünk kizárólag érettségi után megszerezhető, 2+1 éves szakmai képzés, melynek zárásaként szakmai vizsgát kell tenni, amellyel az alábbi középfokú szakképesítéseket lehet megszerezni.

Képzéseink (letölthető tantervekkel):

Hangszerkészítő és -javító I. (vonós)Hangszerkészítő és -javító II. (vonós)
Hangszerkészítő és -javító I. (zongora)Hangszerkészítő és -javító II. (zongora)
Hangszerkészítő és -javító I. (fafúvós)Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós)
Hangszerkészítő és -javító I. (rézfúvós)Hangszerkészítő és -javító II. (rézfúvós)
Hangszerkészítő és -javító I. (orgonaépítő)Hangszerkészítő és -javító II. (orgonaépítő)
Hangszerkészítő és -javító I. (pengetős)Hangszerkészítő és -javító II. (pengetős)
Hangszerkészítő és -javító I. (cimbalom)Hangszerkészítő és -javító II. (cimbalom)

A szakmánkénti programkövetelményekre ITT lehet rákeresni.

 

Felvételi információk

Felvételi a 2024/25. tanévre: 2024. április 10.

A képzésekre IDE KATTINTVA lehet jelentkezni.

 

A jelentkezéshez a következő dokumentumokat kell csatolni:

  • Felvételi kérelem, motivációs levél: írásos jelentkezés, amelyben a jelentkező megfogalmazza felvételi szándékát és érdeklődéséről is ír néhány mondatban. Kérjük, mindenképpen tüntesse fel ebben a választott szakmairányt és az esetlegesen szóba jöhető további szakmairányokat is.
  • Önéletrajz
  • Gyakorlati képzőhely befogadó-nyilatkozata, melyben a választott műhely vezetője írásban vállalja, hogy a 2+1 éves képzés ideje alatt gondoskodik a tanuló megfelelő gyakorlati oktatásáról. Oktatóműhelynek csak olyan műhelyt lehet választani, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megfelelőnek ítélt a feladatra.

A műhelyek végleges befogadó-nyilatkozatot csak próbamunka után adhatnak, annak hiányában igazolásuk csak szándéknyilatkozatnak minősül.

Gyakorlati oktatóműhely kereséséhez kérés esetén megpróbálunk segítséget nyújtani.

A felvételi eljárás:

Felvételi beszélgetés, valamint művészeti és hangszeres irányultságot vizsgáló teszt kitöltése.

Felvételi bemeneti követelmény:

Intézményünkben jelenleg csak olyan diák tanulhat, aki betöltötte 18. életévét, érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik.

Érettségi: Ha a jelentkezéskor még az érettségi vizsga előtt áll, kérjük, írja be ezt az önéletrajzba, és a vizsga letétele után, pótlólag mutassa be a megszerzett bizonyítványt.

Korábbi szakirányú tanulmányok (pl. faipari, fémipari, zenei, nyelvi, stb.) vagy végzettség nem feltételei a jelentkezésnek.

Nyelvi és a választott szakmával kapcsolatos hangszeres tanulmányok a képzés részét képezik. Amennyiben rendelkezik a választott szakmával kapcsolatosan minimum 5 év igazolt zeneiskolai tanulmánnyal, úgy az alól felmentést kaphat.

 

Elméletoktatók

VONÓS SZAKMAI ISMERET, HANGSZERÉSZ SZEMLÉLET:

Lakatos László

ZONGORA SZAKMAI ISMERET:

Müller György

PENGETŐS SZAKMAI ISMERET:

Szabadai Csaba

FAFÚVÓS SZAKMAI ISMERET:

Csernai Zoltán

RÉZFÚVÓS SZAKMAI ISMERET:

Balogh Miklós

ORGONA SZAKMAI ISMERET:

Vági Gyula

CIMBALOM SZAKMAI ISMERET:

Nagy Ákos

HANGSZERESZTÉTIKA:

Dr. Bagyinszky Marianna

HANGSZERAKUSZTIKA, HANGSZERTERVEZÉS:

Dr. Pap János

ANYAGISMERET, FOGLALKOZTATÁS II. (VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK):

Pelyhes Gábor

SZAKRAJZ:

Litresits Gábor

ZENEI ALAPISMERETEK:

Bársony-Belicza Júlia

 

Mesterek

Vonós hangszerkészítők és -javítók

Fehér András

Jelenleg nincsen tanulója.
A 2024/25. tanévre FOGAD tanulót.

Gellért Domonkos

Jelenleg van tanulója.

Kónya Lajos Béla

Jelenleg van tanulója.

ifj. Kónya Lajos

Jelenleg van tanulója.

Kornis András

Jelenleg van tanulója.

Nemessányi László

Jelenleg nincsen tanulója.
A 2024/25. tanévre FOGAD tanulót.

Rácz Barnabás

Jelenleg nincsen tanulója.

Rónai László

Jelenleg nincsen tanulója.
A 2024/25. tanévre FOGAD tanulót.

Zongora hangszerkészítők és -javítók

Müller György

Jelenleg van tanulója.

Cseke Gábor

Jelenleg nincsen tanulója.

Fafúvós hangszerkészítők és -javítók

Csernai Zoltán, Szabó Attila

Jelenleg van tanulójuk.
A 2024/25. tanévre NEM FOGADnak tanulót.

Csider Bálint

Jelenleg van tanulója.

Gruber János

Jelenleg van tanulója.

Rézfúvós hangszerkészítők és -javítók

Juhász Zoltán

Jelenleg van tanulója.

Arany László

Jelenleg van tanulója.

Pengetős hangszerkészítők és -javítók

Csambalik Tivadar, Horváth Attila

Jelenleg van tanulójuk.

Fogas Viktor

Jelenleg nincsen tanulója.
A 2024/25. tanévre FOGAD tanulót.

Prehoda Zsolt

Jelenleg van tanulója.

Szieberth Tamás, Varga Márton

Jelenleg nincsen tanulójuk.
A 2024/25. tanévre NEM FOGADnak tanulót.

Orgona hangszerkészítők és -javítók

Varga László

Jelenleg van tanulója.

Vági Gyula

Jelenleg van tanulója.

Cimbalom hangszerkészítők és -javító

Nagy Ákos

Jelenleg nincsen tanulója.
A 2024/25. tanévre FOGAD tanulót.

 

Nyitott műhelyek napja

A Hangszerészképző nyílt szakmai napot tart 2024. március 6-án, szerdán, amelyen különféle műhelyekbe látogathatnak el az érdeklődők. Akit érdekel a hangszerész szakma, vagy csak bepillantana a kulisszák mögé, az a nyitott műhelyek napján közelről láthatja, miként zajlik a hangszerkészítés és -javítás, valamint ennek oktatása.

A nyitott műhelyek napján az ország különböző hangszerészműhelyeibe tehetnek látogatást, ahol a Konzi oktatómesterei, szaktanárai és volt diákjai dolgoznak. A különleges alkalom lehetőséget nyújt megismerkedni a Bartók Konzi európai színvonalú hangszerészképzésével.

A műhelyekbe a korlátozott férőhely miatt előzetes regisztráció szükséges a lentebb megadott elérhetőségeken.

A látogatható műhelyek:

Hangszerész(ek) neve:Cím:Nyitvatartás:Telefonszám:
ZONGORA:   
Müller György2120 Dunakeszi, Táltos utca 2. 06 20 962 5217
VONÓS:   
Nemessányi László1021 Budapest, Labanc út 39/B10.00–13.00, 15.00-17.0006 20 393 1017
Rónai László1098 Budapest, Dési Huber utca 5.8.00–16.0006 30 323 3316
Fehér András1126 Budapest, Márvány utca 27.08.00–18.0006 70 409 1461
PENGETŐS:   
Csambalik Tivadar1136 Budapest, Balzac utca 54.10.00–18.0006 70 215 8601
Szabadai Csaba1034 Budapest, Bécsi út 141-143.12.00–20.0006 30 140 4905
CIMBALOM:
   
Nagy Ákos1094 Budapest, Thaly Kálmán u. 50. 06 30 243 0075
FAFÚVÓS:
   
Csernai Zoltán, Szabó Attila1074 Budapest, Dohány utca 73-75.9.00–17.0006 1 322 3487
Csider Bálint1081 Budapest, Kiss József utca 14.10.00–16.0006 30 263 8074
Molnár Csenge, Nagy Márton
1088 Budapest, Szentkirályi u. 3.9.00–17.0006 30 209 2436
RÉZFÚVÓS:   
Juhász Zoltán2040 Budaörs, Kossuth Lajos utca 63.9.00–16.0006 30 921 4392
Arany László1081 Budapest, Kiss József utca 10.9.00–17.0006 1 314 5637

 

Iskola- és műhelylátogatás

Oktatóink és mestereink egész évben vállalnak iskolalátogatást és fogadnak iskolás csoportokat műhelylátogatásra. Középiskoláknak különösen javasoljuk, hiszen számukra már fontos a pályaválasztás kérdése.

 

2022. februárban Waldorf iskolás diákok látogatták meg Gellért Domonkos műhelyét:

 

2021 őszén a zuglói Jókai Mór Általános Iskolában jártunk, ahol vonós, fafúvós és zongorás előadásokat tartottunk: