Artisjus-díjat vehettek át tanáraink
A szerzői jogi szervezet idén is díjazta a pedagógusokat és előadóművészeket, ezúttal is vannak az elismerésben részesültek között a Bartók Konzihoz és a Zeneakadémiához szorosan kötődő művészek.
Az egyesület olyan előadóművészeket díjaz, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.
A szerzők egyesülete közleményük szerint azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. A pénzjutalommal járó szakmai elismerés odaítéléséről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.
A díjazott előadóművészek között van iskolánk több tanára is: Geröly Tamás jazzdob-előadóművész, Seleljo Erzsébet szaxofonművész (a Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel közös Duo SeRa formációval), valamint Sziroczák-Bán Annamária fuvolaművész (a Weiner Ensemble kamaraegyüttes tagjaként).
A Zeneakadémia díjazottjairól bővebben ITT lehet olvasni.