A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.
- Solti György

Elhunyt Ábrahám Mariann

2023. február 1.

A Bartók Konzervatórium és a Zeneakadémia tanára január 31-én életének 90. évében távozott.

Ábrahám Mariann 1933-ban született Hódmezővásárhelyen. 1961-ben diplomázott a Zeneakadémián Kadosa Pál növendékeként, majd 1963–64-ben Drezdában Amadeus Webersinkétől tanult, 1971–72-ben a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Jakov Zak vezetésével posztgraduális képzésen vett részt. 1989-ben Fulbright-ösztöndíjjal a chicagói Joseph Regenstein Library-ban végzett kutatást Varró Margit zongoraművész-pedagógusról, ennek eredményeként számos róla szóló cikket és könyvet publikált.

Az Országos Filharmónia művészeként folyamatosan adott szóló- és kamaraesteket, számos kortárs mű bemutatója fűződik a nevéhez. Mesterkurzusokat tartott, zsűrizett és továbbképzéseket tartott külföldön és Magyarországon.

1961-től 2011-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongoratanára, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlatvezető oktatója volt.

Munkásságát többek közt öt Artisjus-díjjal és Weiner Leó-emlékdíjjal ismerték el.