Zeneszerzésverseny a Petőfi év alkalmából
Zeneszerző verseny a Petőfi 200 emlékév alkalmából
Iskolánk zeneszerző pályázatot hirdet új zeneművek megírására az idei Petőfi 200 emlékév alkalmából.
Pályázni lehet Petőfi-versmegzenésítésekkel (maximum 4 előadóra: pl. ének+3 hangszer, 2 énekes+zg, kamara ének: 3 női hang a cappella stb. de lehetséges szóló ének is), vagy olyan versek megzenésítésével, melyek Petőfi művészetére reflektálnak. (Lásd az alábbi, Sóvágóné Mikita Sára tanárnő által összeállított gyűjteményt). Pályázni lehet továbbá olyan instrumentális szóló vagy kamaraművekkel is, melyeket egy konkrét Petőfi vers ihletett. Utóbbi esetben a pályázat feltétele, hogy a pályázathoz csatoljunk egy rövid leírást, milyen módon kapcsolódik az adott vershez a kompozíció. Mindkét kategóriában lehetséges több tételes művet beadni, ami a megadott időtartamon belül marad.
A zeneszerzés verseny az iskola minden tanulója számára nyitott.
A művek maximális terjedelme 6 perc (minimum 2 perc).
A díjazott kompozíciók megszólalhatnak iskolánk ünnepi hangversenyén, amelyet március 14-én, nemzeti ünnepünk alkalmából a Zeneakadémia Solti termében rendezünk. Minden pályázó a saját kompozíciójának bemutatásáról maga gondoskodik.
Benyújtási határidő: február 20., eredmény: február 27-én.
Szabó T. Anna: Petőfi parafrázisok
1.
Száll a felhő, magasan, magasan,
te is repülsz, parazsam, darazsam,
szállnék veled, piririm, pararam,
ne húzna a derekam, s a hasam.
Égi felleg, te örök fiatal,
élsz és elmúlsz, tied a diadal,
de engem köt keserű hivatal,
szállni-hullni az öreg nem akar.
2.
Hidegen jár a nap
Sötét felhők megett,
jól tudom, megettem
a java kenyeret,
sötéten nézek én,
hidegen, keményen,
azt leplezem: éltem,
s értelmét nem értem.
Fekete felhőben
hidegen jár a nap,
járkálok álmatag,
sápatag, bávatag,
minden múló pára,
vagy száraz sivatag,
jó ha néha benne
pár korty ital akad.
3.
Ereszkedik le a felhő,
Hull a fára őszi eső,
tavasz után ősz jött máris,
egyformán hull rám is, rád is.
Én csak morgok és kehegek,
betegen szidom az eget,
de te húzol gumicsizmát,
pirosban járod az utcát.
Felhőt oszlat nevetésed,
mért szeretlek, mégsem érted,
ketten járunk vízben-sárban,
én egyedül, de te párban.
4.
Senki sem szól így a fellegekhez:
álljatok meg, várjatok meg engem,
szélbe-vészbe vigyetek el végre,
villámokkal, vizekkel csatázni
inkább bújnak jó meleg zugokba,
biztonságot kályhában keresve,
alkoholban, forró női ölben,
mert a felleg nem ember, de isten,
hisz nincs se perce, se teste, se lelke,
és száll felettünk, sose lát meg minket.
Én mégis kérlek, felleg, sírj, ha meglátsz,
sírj, fellegecském, esőzz rám, itass meg,
mert kiszáradtam, meghalok hiába,
és semmihez már nincs közöm, de hozzád
úgy könyörgök most, vízleánya felhő,
hogy szánj meg, engedd megkóstolni végre
a testetlen-száguldás égi ízét.
Petőfi posztumusz levele Aranyhoz
Gergely Ágnes
2011. november
Lóháton az egész nemzet,
Rég megértek a nyarak.
Elsodort a büszkeségnek,
Sorsnak érzett indulat.
Követett egy hang, kimélet
Vagy józanság volt talán –
Nagy költő vagy, mit vitézkedsz
Bem tábornok oldalán?
Véres csillag járt előttem,
Tündérálom lett a múlt.
Meredek a pincegádor,
Mind verembe zuhanunk.
Le az égről hull a csillag,
Mint a mag s a mirtuszág.
Aludjál hát, szép természet,
Forradalmi tisztaság.
Nem közös sír, csak tömegsír.
Kő alatt az őszi út.
Kisfiamat, Juliskámat
Szétünneplik a tanúk.
Meghaltam, de él a császár.
Még majd hozzánk látogat.
Igazad volt, drága Jankóm,
Írd A walesi bárdokat.
Szilágyi Domokos: Héjjasfalva felé
I
Lihegve fordult vissza. Már
ha itt vagy: hát szemből, Halál!
(Nemcsak ő s hona: tenhazád
is vérzik itt - tudod, kozák?)
Nem ágyban, nem párnák között.
De így se! - Nagy kötést kötött
- hol a kivívott diadal?
melyért még az ő fiatal
élete sem kár! semmi se!
ha hősökért zeng gyászmise,
hősökért, akik istenek
módjára erőt vettenek
a zsarnokságon! - Ó, de így!
ravasz, alattomos, irigy
sors martalékaként! - Ha már
halni kell: hát szemből, Halál!
Az örökéletre valót
így keresi meg - a halott.
II
Papírok, szétszórt iratok
a test mellett. Nem-siratott
hulla - egy a többi között:
hisz végképpen levetközött
- levetkőztették! - e tüzes
életből. - Távozol - fizess!
Halál, ó szörnyű uzsorás!
- Hisz úgyis őrölte a láz,
a lelki, testi - - kell-e még
idézni izzó szellemét - - -
dehogy. Itt van. Hivatlanul.
Örök plebejus: Ő az úr.
III
Civil őrnagy. Nincs lova se.
S reménytelen szerelmese
a szabadságnak. Lásd, kozák,
tiédnek is. Elátkozád,
„fugva, husztuzva” - és ölöd.
Itt, Fejéregyháza fölött.
Kortársaid legjobbikát
döfi át bosszuló pikád.
IV
Napszállta? - már ki éri meg?
Még visszanéz. Szalad. Liheg.
Van út - kiút nincsen. - Ha már
halni kell: hát szemből, Halál!
Szemből, szívem, egyem, valóm.
Hadd lássalak még meghalón.
Érezzelek, tapintsalak.
Aztán nincs már kín, nincs salak,
verejték, szégyen, semmi gond.
Mért fut az élet, a bolond?
utolsó percig! - Nincsen ír rá,
toll, tinta, kéz, amely leírná,
agy, hogy fölfogja, lássa szem.
„El vagyok veszve, azt hiszem.”
Babits Mihály: Petőfi koszorúi
"Avagy virág vagy te hazám ifjúsága"
Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.
Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.
Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.
Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!
Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"
Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!
SZENTE B. LEVENTE: A RÉGIEK, MI ÉS PETŐFI
nálunk Petőfi holtan
akarom mondani hősi halottként is hírében nyerésre áll –
ha lehetett eddig hát bölcsen elkerült minden hozzá
nem illő vitát a város főterén ahogy magaslik annál
inkább érthető immár nincs impozánsabb Petőfi szobor
héthatáron innen és túl (és ezt elég sokan vallják)
hiszen nem az ember annál sokkal több volt
ki emelte mert ez a kegyelet az emlék a tisztelet
mi több merem állítani a lakosság több mint felének
otthonában láttam már – legyen az a könyvespolcokon
faragvány kisplasztika rézkarc vagy képeslap
lenyomat festményen a falakon – a régiek
Petőfi kötetét egyenest a Biblia mellett tartották
ezért mondom nálunk Petőfi holtan akarom
mondani hősi halottként is nyerésre áll
a köztudatról még nem beszéltem vagy a naptárba
fogott megemlékező ünnepekről s az őrzőkről
miként a nevében élő iskolák a Kányádi verses
körtefáról a Gyárfás-kúriáról a Timafalvi temető
legendás sírjáról mert ez a kis mezőváros
1849. július 30-án a költő halálának előestéjén
hogy vendégül láthatta az holtbiztos hiszem
hogy ezt vallja itt minden kisdiák – nálunk
Petőfi holtan akarom mondani hősi halottként is
nyerésre áll szemben a mai divatkövetőkkel
a szabadságellen szóló álszent prédikálókkal
vagy azokkal akár akik ezzel a hittel de
bekötött szemmel jönnek szembe.
(Székelykeresztúr, 2021)
Orbán Ottó: A XX. század költői*
Kidöglik alólam a vers Richard alól a ló
Letűnik a színről egy generáció
a nemzedékem Viszi vereségeit
rögeszméjét hogy ő majd igenis segít
a századokon át nem gyógyuló bajon
mert ő a képzelet és a forradalom
pedig csak seggencsúszás önbiztatás mánia
Egyikünkből sem lett isten fia
csak irodalmi sztár vagy népvezér
Bár közben ahogy szokás folyt a vér
És viharfelhők villámlás véreres ég
Kívül-belül füstölgő vereség
Mi csillog mégis itt Miféle szerelem
lidérces szelleme játszik velem
hogy a rám maradt beszédes csodát
épségben sértetlenül adjam át
Csak tudnám nyöszörgök kinek-minek
A senkinek súgja a semminek
Mert ez nem egy az eszközök közül
ezen fény szikrázik ezen köd ül
mint hegy csúcsán Ez él Ez az hogy élsz
Egy porcikájában a végtelen egész
és egyikükre sincs meggyőző magyarázat
Elbukik föltámad megalázkodva lázad
majd végigver mindent mint a tavasz zöld ostora
a tetszhalott ágat Ne add föl Ne add föl soha