Párniczky András mesterkurzust tart a Zeneakadémia Jazz Tanszékén
A Párniczky Quartet lemezbemutató koncertje december 14-én 20 órától hallható a Fonó Budai Zeneházban, amelyet december 19-én mesterkurzus követ a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Konzi hallgatói és oktatói számára.
A KURZUS TÉMÁJA:
Bartók Béla zenéjének továbbélése a jazzben.
A szerző 2022-ben, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Doktori Iskolájában Summa Cum Laude minősítéssel megvédett disszertációjára épülő előadásának első felében, röviden összefoglalva ismerteti a kutatás eredményeit. Az előadás második felében, zenei példákon keresztül lehet megismerni azokat az új utakat, amelyeket a Bartók-hatás nyitott a jazz improvizáció területén.
IDŐPONT, helyszín:
2023. december 19. (kedd) 14:00–16:00
Köztelek u. 8., 114. terem
Részvételi feltételek:
A kurzus a Zeneakadémia és a Bartók Konzi minden hallgatója számára nyitott, a Zeneakadémia hallgatói kreditet kaphatnak a részvételért. Előzetes regisztráció szükséges Borzi Andreánál a borzi.andrea[kukac]zeneakademia.hu e-mail-címen.
Párniczky András 1990 óta számos fesztiválon és a világ több, rangos jazz klubjában lépett fel Európa szinte összes országában, valamint a tengerentúlon New Yorkban és Washingtonban, miközben a magyar jazz-zenei élet fontos szereplője. 2001-ben alapította meg a Nigunt, az együttessel 5 albumot jelentetett meg és két továbbin szerepeltek. 2016-ban hívta életre a Párniczky Quartettet, hogy megszólaltassa a Bartók Béla műveiből készült átdolgozásait. A BMC által megjelentetett első lemezük hazánkban és nemzetközi tekintetben is kivívta a kritikusok elismerését. A kvartett jelenleg is aktívan koncertezik és decemberre készül a második lemezalbum megjelentetésével, ám az eddig megszokott tematikus darabok helyett sokkal szabadabb keretek között mozognak a kompozíciók, amelyekben miközben az együttes felismerhető hangzása megmaradt, egy önazonos és a jazz kliséktől mentes megszólalás jött létre. A zenekarvezető olyan zenészekkel lépett fel, illetve dolgozott együtt, mint John Zorn, Chris Potter, Daniel Erdmann, Dresch Mihály, Bacsó Kristóf, Steven Bernstein, Frank London (Klezmatics), Don Byron, Matt Darriau, Szabó Dániel, Fellegi Ádám, Frank Möbus, Lukács Miklós, Carol Cass, Palya Bea, Carlos Bica, Arthur Kell, DejanTerzic, Aaron Alexander, Frits Landesbergen, Klemens Marktl, Graham Collier, Etienne Rolin, ifj. Kurtág György és Gryllus Samu, valamint a Hungarian Soundpainting Orchestra kortárs improvizatív társulás tagja. Zenészként működött közre Lukáts Andor Portugál és Szabó Ildikó Chacho Rom című játékfilmjében, valamint zenei rendezőként, Gaál Mariann Door Quatrologie és Barbakán című táncfilmjeiben. Zeneszerzőként dolgozott a Pécsi Balett társulatával és a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnáziumban. Az amerikai Collings Guitars and Mandolins hivatalos művésze.