A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.
- Solti György
Artisjus-díjat vehettek át tanáraink

Artisjus-díjat vehettek át tanáraink

A szerzői jogi szervezet idén is díjazta a pedagógusokat és előadóművészeket, ezúttal is vannak az elismerésben részesültek között a Bartók Konzihoz és a Zeneakadémiához szorosan kötődő művészek.

Hírek

Az első tanítási hét rendje

Az első tanítási hét rendje

2018. augusztus 27.

Szeptember 3-án, hétfőn a tanévnyitó ünnepséget követően három osztályfőnöki órát tartunk, majd keddtől órarend szerinti tanítás folyik a közismereten.

A zenei tanítás szakmai gyakorlattal kezdődik: a hét minden napján zenekari illetve kóruspróbák lesznek délutánonként, ezek részletes beosztását 3-án reggel hirdetjük. (Kérjük, hogy hétfőn hangszerrel érkezzenek a zenekaros tanulók az iskolába!) Az egyéni órabeosztásokat az első héten tartják a tanárok. Ezúton is felhívjuk a figyelmet, hogy a zenekari gyakorlat idejére beosztás nem tűzhető ki, próbáról megbeszélés miatt hiányozni nem lehet.

A csoportos zenei tanítás szeptember 10-én, hétfőn kezdődik.

Az érettségi után képzésben (5/13, 1/13, 2/14) részt vevő tanulóknak 2018 szeptember 4-én, kedden, 10 órakor tájékoztatót tart dr Benkő Szabolcs igazgató úr. Helye: Ferencsik terem

Minden tanuló megjelenésére feltétlenül számítunk!

Tovább
Tankönyv

Tankönyv

2018. augusztus 27.

Szeptember 3-án, az évnyitót követő osztályfőnöki órákon kapnak információkat a tanulók a tankönyvcsomagok átvételéről.

Tovább
Tanévnyitó

Tanévnyitó

2018. augusztus 26.

A 2018/19-es tanévet 2018. szeptember 3-án, hétfőn reggel 8 órakor nyitjuk meg.

Az ünnepség az iskola udvarán lesz, rossz idő esetén aznap reggel, az aulában hirdetjük a helyszínt.

Gyülekezés ½ 8-tól, az osztályfőnökök vezetésével.

Kérünk mindenkit, hogy az alkalomhoz illő öltözetben érkezzen.

Tovább