Vezetői pályázat
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziuma pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében szakmai igazgatóhelyettes (magasabb vezető) munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
- Tervezi, szervezi, irányítja és ellenőrzi a tantestület munkáját az igazgató utasítása, illetve a Pedagógiai programban, Házirendben, a tantervekben, a Szervezeti és Működési Szabályzatban, az ellenőrzési tervben, az intézményi munkatervben rögzítettek szerint.
- A közneveléssel kapcsolatos központi intézkedések, jogszabályok figyelemmel kísérése, az igazgató tájékoztatása, közreműködés a szükséges intézkedések megtételében.
- Részvétel a vezetői és tanszékvezetői értekezleteken.
- Előkészíti és levezeti a zenei tárgyakat oktató pedagógusok közösségének értekezleteit.
- Előkészíti a félévi és az év végi osztályozó értekezleteket a zenei tantárgyak vonatkozásában.
- Felelős az iskolában való tartózkodás rendjének szervezéséért és megtartásáért.
- Javaslatot tesz az igazgatónak az éves munkaterv összeállításakor.
- Elkészíti a megadott határidőn belül a statisztikákat.
- Irányítja és ellenőrzi a zenei tanmenetek elkészítését.
- Ellenőrzi a zenei tanárok órára való felkészülését, a tanmenetek betartását, a tanárok adminisztrációs munkáját.
- Zenei óralátogatások végzése, a tapasztalatok rögzítése.
- Törzskönyvek, Beírási naplók vezetésének ellenőrzése.
- A tantárgyfelosztás, órarend és a terembeosztás elkészítése.
- Az intézmény tanárai helyettesítésének szervezése, a helyettesítések, a túlórák, az óraadó tanárok óradíjának elszámolása.
- Zenei tanszakok szervezése, munkájának ellenőrzése.
- Folyamatos együttműködés a zenei tanszakok vezetőivel
- Felelős a javító és osztályozóvizsgák szervezéséért, továbbá az időben való közzétételéért.
- Gondoskodik a szakmai vizsgák előkészítéséről, megszervezéséről, lebonyolításáról, amennyiben azzal az igazgató megbízza.
- Kapcsolatot tart az iskola tanulóit fogadó kollégiumokkal.
- Felügyeli a nyomtatványok, bizonyítványok, beszerzésének, nyilvántartásának folyamatát, egységes kitöltését. Ezeket rendszeresen ellenőrzi.
- A tanköteles tanulók hiányzásai ellenőrzésének, valamint az ezzel kapcsolatos intézkedések megtételének felügyelete.
A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre, 2025. szeptember 1-től 2030. augusztus 31-ig szól.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
Határozatlan idejű köznevelési foglalkoztatotti jogviszony
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény rendelkezései, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat az irányadók.
Elvárt kompetenciák:
- jó szintű kommunikációs és csoportmunkára való képesség
- precizitás
- kreativitás
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- részletes szakmai önéletrajz
- végzettséget, szakképzettséget tanúsító okiratmásolatok
- motivációs levél
- max. 5 oldalas igazgatóhelyettesi munkakörre vonatkozó szakmai koncepció, vezetői program
- nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot a bírálók és az illetékes testületek megtekinthetik
- nyilatkozat vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról
A pályázat benyújtásának módja:
- Elektronikus úton az allas@zeneakademia.hu e-mail címen keresztül
vagy - Személyesen a Munkaügyi és Illetményszámfejtési Osztályra (1077 Budapest, Wesselényi u. 52.) zárt borítékban leadva a munkakör megnevezésével
FEOR besorolás:
1328 Oktatási-nevelési tevékenységet folytató egység vezetője
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):
Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya:
Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
Határozott, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő
Munkavégzés helye:
Budapest
A munkavégzés pontos helye:
1065 Budapest, Nagymező u. 1.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):
Az adatkezelési tájékoztató ITT található.
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
Elvárt végzettség/képesítés:
Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség,
Egyéb végzettség
Egyetemi végzettség, pedagógus szakképzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
- Egyetemi végzettség, pedagógus szakképzettség
- felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
- a szakgimnáziummal teljes munkaidőre szóló köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, vagy a megbízással egyidejűleg köznevelési foglalkoztatotti jogviszony létesítése középiskolai tanár munkakörben
- büntetlen előélet (alkalmazás esetén három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány)
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalása
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?
Nem
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?
Nem
Egyéb pályázati előnyök:
- szakgimnáziumban töltött pedagógiai gyakorlat
- előadóművészeti gyakorlat
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
- motivációs levél
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése
- Fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
- Hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba betekintésről
- vezetői program
- végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
A pályázat benyújtásának határideje:
2025. 01. 14. 00:00
Pályázat benyújtásának módja:
- Elektronikus úton az allas@zeneakademia.hu e-mail címen keresztül
vagy - Személyesen 1077 Budapest Wesselényi utca 52 Munkaügyi és Illetményszámfejtési Osztály részére zárt borítékban a pozíció megnevezésével.
A pályázat elbírálásának módja:
A pályázatokat a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet alapján bíráló bizottság rangsorolja, a kinevezést az igazgató adja. Az elbírálás során sor kerülhet szakmai kompetenciamérésre.
A pályázat elbírálásának határideje:
2025. 02. 28. 00:00
A pályázati kiírás további közzétételének helye:
Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium oldala és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oldala
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025. 09. 01.
Állás tervezett betöltés végének időpontja: 2030. 08. 31.
Publikálás tervezett időpontja: 2024. 12. 15.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.